Naponta több mint hat ember hal meg öngyilkosság következtében Magyarországon. Közöttük sok a fiatalkorú és a gyermek. Eléggé megdöbbentő, hogy többen halnak meg ilyen módon, mint közúti balesetben, amelyben naponta két-három személy veszíti életét. Az öngyilkossági kísérletek száma pedig a megtörtént esetekhez képest nyilvánvalóan jóval magasabb.

A balesetek megelőzésével számos állami és civil szervezet foglalkozik. Oktatótevékenységük, javaslataik széles körű nyilvánosságot kapnak, szimpátia kíséri munkásságukat. A közúti balesetekről szóló tudósítások – az okok ismertetésével – a megelőzést kívánják elősegíteni, s ezt gyakran a hátramaradottak fájdalmának megjelenítésével érik el. A megelőzést szolgálják a közúti plakátok. „Ön száguld, mi várjuk” – vigyorognak az osztrák autópályák plakátjain a keselyűk. „Édesapa, hazavárunk!” – üzenik a gyerekek az autósoknak Magyarországon. Ezzel szemben a médiában megjelenő, az elkövetés helyszínét és módját részletesen bemutató, öngyilkosságról szóló beszámolók nemhogy a megelőzés fontosságára figyelmeztetnének, hanem inkább hasonló tettekre indítanak.

Ne adjunk negatív megoldási mintákat!

Amíg a baleseti tudósítások óvatosabb vezetésre, a szabályok betartására ösztönöznek, és ezzel komoly megelőző tevékenységet fejtenek ki, addig az öngyilkossági tudósítások a krízishelyzetben lévők számára egyfajta „megoldási minta” közvetítésével az öngyilkossági szándék megerősítését idézhetik elő. Hogy ez nem túlzás és nem légből kapott állítás, azt bizonyítja, hogy a szakemberek szerint minden egyes befejezett öngyilkosság további hat emberre van negatív hatással. Kutatások bizonyítják, hogy azokban a családokban, ahol valamelyik szülő öngyilkosságot követett el, sokkal nagyobb annak az eshetősége, hogy a gyermek is hasonló módon kívánja befejezni az életét.

Szándékerősítő tudósításoknak nevezhetjük azt, amikor egy öngyilkosságról a média érezhetően szenzációhajhász módon ad hírt, majd az eseményről indok vagy előkerült új ismeretek nélkül is újra és újra hírt ad, már megismert részleteket közöl.

Magyarországon széles körben ismert az első szépségkirálynő esete. A fiatal leány gyógyszer bevételével vetett véget életének. Ezt követően a médiában részletes tudósítások jelentek meg életéről, tettéről, sőt nagy sikerű könyv, film, sláger is foglalkozott az esettel. Pécsi szakemberek vizsgálták öngyilkosságának modellértékét, és megállapították, hogy e gyógyszer fogyasztása akkoriban számottevően csökkent, de a fiatal nők ugyanezzel a szerrel elkövetett öngyilkossága jelentősen megnövekedett. 2011 nyarán a közvéleményt megrázta a két budaörsi lány halála. Az elkövetési mód igen széleskörű és hosszan tartó médianyilvánosságot kapott. Azóta többen vetettek véget életüknek ugyanezzel a módszerrel.

De miként lehet ezekkel a szomorú eseményekkel másképpen, nem „kedvcsináló módon” foglalkozni?

Egy példa: 1984 óta jelentősen megnövekedett a bécsi metró területén elkövetett öngyilkosságok száma. 1987-ben a médiamunkatársak – a szakemberek ajánlásának megfelelően – megváltoztatták a tudósítások módját. Az ezt követő vizsgálatok igazolták, hogy amint a beszámolók visszafogottabbak, mértéktartóbbak lettek, a metró területén 70 százalékkal (!) csökkent az öngyilkosságok száma, s ez az arány azóta sem emelkedett. Az öngyilkossággal foglalkozó szakemberek által végzett több mint 50 vizsgálat és kutatási eredmény következtében az alábbi ténymegállapítások kristályosodtak ki: a veszélyeztetett személyek esetében bizonyos típusú híradások növelhetik az öngyilkosság valószínűségét, ami függ a híradások hosszától és figyelemfelkeltő voltától; az öngyilkosság a kritikus lelkiállapotban, krízisben lévő személy számára megoldást ígér, ezért minél nagyobb a tudósítás érzelmi töltete, annál gyakoribb a példakövetés; a nagy kockázatú csoportok jellemzőinek (depresszió, veszteség, izoláció stb.) társítása az öngyilkossággal a médiában fokozza annak veszélyét; nő a kockázat, ha a híradás részletesen beszámol az elkövetés módjáról, drámai szalagcímeket vagy képeket használ, illetve az ismételt híradás misztifikálja a halált; az öngyilkosságról szóló visszafogott, tényszerű beszámolók megváltoztathatják a közvéleményben élő tévhiteket, eloszlathatják a mítoszokat, és arra bátoríthatják a veszélyeztetetteket, hogy segítséget kérjenek; az érzékeny problémakezelési módra vonatkozó irányelvek, illetve ajánlások segítik a hatékony prevenciót.

Javaslatok a megelőzés érdekében

A média- és hírközlési biztos kezdeményezésére a felelős és a megelőzést segítő tájékoztatás érdekében 2011. december 8-án egész napos konferencián taglalták a média szerepét az öngyilkosságok megelőzése témakörben. A hazai és külföldi szakemberek előadásait követően a biztos a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a magyar szakemberek javaslatai alapján ajánlást adott ki a megelőzés érdekében. Ennek főbb elvei: az öngyilkosságot nem szabad sem ésszerű választásként, sem a problémák megoldásaként bemutatni. Az egész lakosságot kell megszólítani az attitűdformálás, a problémaészlelés fejlesztése céljából. Az öngyilkossággal kapcsolatban számos félreértés van, amelynek tisztázása szükséges. Ezáltal jobban megértenénk magát a jelenséget, korábban és adekvátabban figyelnénk fel az arra utaló jelekre, pszichés tünetekre.

Az öngyilkossághoz vezető tényezők általában sokrétűek és összetettek. Éppen ezért a sajtóban is kerülni kell az öngyilkosság leegyszerűsített magyarázatát, úgyszintén az élményszerű tudósítást, mivel ez növelheti az azonosulás veszélyét, különösen a kritikus lelkiállapotban lévő személyeknél. Az esemény leírása ne legyen szenzációkeltő, de az sem helyes, ha az öngyilkosságot a média mindennapos eseményként állítja be.

Nem szükséges az ilyen híreket kiemelt helyen közölni, sem indokolatlanul ismételgetni az öngyilkosságról szóló történeteket. A befejezett öngyilkosság vagy kísérlet módszerének aprólékos bemutatása kerülendő, úgyszintén a helyszín részletes bemutatása. A képek, képanyag bemutatásában mértéktartóan kell eljárni. Közszereplő vagy celeb öngyilkosságáról szóló tudósítás esetében különös óvatosságra van szükség. Az öngyilkosságról csak akkor tudósítson a média, ha az elkerülhetetlen. A hozzátartozók és az öngyilkosságban elhunytak méltóságának, személyiségi jogainak tiszteletben tartása kötelező. A média nem sértheti a kegyeleti jogokat. Részvét tanúsítandó az elhunytat gyászoló emberek iránt.

Tájékoztatást kell nyújtani, hogy a krízishelyzetben lévők, a veszélyeztetettek, az öngyilkost gyászolók hol kaphatnak segítséget. Az öngyilkosságról szóló tudósításokban, a televíziós riportok végén állandóan szerepelnie kellene a krízishelyzetben lévők megsegítésére az ingyenes lelki elsősegély számának. Az internetről le kell venni minden öngyilkosságra biztató, módjaira ötleteket adó honlapot.

Tudatosítani kell, hogy van segítség

Működnek olyan civil szervezetek, amelyek általános információval szolgálnak magáról az öngyilkosságról, valamint segítséget nyújtanak a krízishelyzetben lévőknek és hozzátartozóiknak. Magyarországon ilyen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, a LESZ. Hívószáma a 116-123, ami a nap huszonnégy órájában egész Magyarországról állandóan elérhető, mobilról is ingyenesen hívható (www.sos505.hu). A LESZ szerepet vállal az öngyilkosság megelőzésében, szakszerű segítséget nyújt az öngyilkossági gondolatokkal küzdőknek, hozzátartozóiknak és a már gyászolóknak, valamint támogatja a kutatómunkát. Az interneten is elérhető Lélekben Otthon Alapítvány (www.lelekbenotthon.hu) pedig elsősorban a hozzátartozók, a hátramaradottak segítésével és a posztszuicid gondozással foglalkozik.