Kell-e fizetni, ha nem tájékoztatnak bennünket az adatforgalmi korlát túllépéséről?

Takács Péter, a média- és hírközlési biztos helyettese az mr1 Kossuth Napközben című műsorában

Közzétéve: 2012. szeptember 19.

Ha valaki túllépi a megadott adatforgalmi korlátot, amikor mobilinternetet használ, vajon jogosan kap-e fizetési felszólítást abban az esetben, ha a túllépésről szóló figyelmeztető értesítést (például SMS-t) a szolgáltató hibájából vagy szerverhibából adódóan nem kapta meg?

Ezt kifogásolta a riportban szereplő előfizető, aki így elmondása szerint „horribilis összegekről” szóló számlákat kapott a szolgáltatótól. Az ügyfél arra számított, hogy túlforgalmazás esetén a rendszer jelez, tudomása szerint ugyanis ez a szerződésében is benne volt. A rádiónak adott nyilatkozatában az előfizető arról számolt be a szolgáltató ügyfélszolgálatán szerzett információi alapján, hogy valóban kellett volna kapnia SMS-t, azonban mégsem kapott. Ezt azzal magyarázták, hogy a saját SMS-küldő rendszerük jelenleg megbízhatatlan, ezért a reklamációt elutasították.

Takács Péter (285px széles)

Az ügyfél azt fontolgatja, hogy jogi útra tereli a kérdést, illetve a nyilvánossághoz fordult a problémájával.

A Napközben című műsor stábja Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédemi Hatóság szóvivőjét, valamint Takács Pétert, a média- és hírközlési biztos helyettesét kérdezte az eset apropóján.

Takács Péter szerint az ehhez hasonló eseteknél elsődlegesen azt kell tisztázni, a szerződésbe valóban beleírták-e, hogy a szolgáltató az adatforgalom bizonyos határának elérésekor tájékoztatja előfizetőjét erről a tényről.

„Amennyiben a szolgáltató tényleg vállalta ezt, és nem küldte el (az értesítést), akkor jogos az igénye az előfizetőnek, hogy ezt az adatforgalmat a mulasztás miatt nem fizeti be” – jelentette ki Takács Péter, aki javasolta, hogy az ügyfél kezdeményezzen további párbeszédet és tárgyalást a szolgáltatóval, mielőtt a hatósághoz fordul.

A beszélgetést meghallgathatja a Kapcsolódó videók elnevezésű dobozban látható médiafájl lejátszásával.