Az erőszakkal, annak a médiában történő megjelenítésével kapcsolatos vélemények szubjektív megítélésen alapultak. A felmérés eredményei 2015 szeptemberében kerültek kiértékelésre.

A 2000 fős országosan reprezentatív mintavételen alapuló, személyes lekérdezéses, kérdőíves vizsgálat alapvetően az alábbi kérdésekre keresett választ:

• Mennyi, milyen típusú erőszakot érzékelnek a fogyasztók a médiában? Változott-e a médiaerőszak jelenléte, volumene, tartalma az eltelt években, ha igen, mi áll a változások hátterében?
• Mennyire erőszakosak az egyes médiumok?
• Milyen hatással van az erőszak a fogyasztókra?
• Mi a különbség a valóságos és a fiktív erőszakos tartalom ábrázolása és hatása között?
• Kik a különösen veszélyeztetettek, kiszolgáltatottak a média erőszakkal szemben?
• Hogyan, mennyire tudatosan kezelik az erőszakot a fogyasztók, köztük a gyermekeket nevelők?
• Az erőszak prezentálásában és fogyasztásában mi a szerepe, felelőssége magának a médiának, a szabályozásnak, a hatósági kontrollnak, a fogyasztónak, továbbá, kiskorúak esetében az oktatási intézményeknek, a szülőnek és magának a gyermeknek?

A megkérdezettek többsége szerint erőszakosabb lett a világ, a társadalom, a környezet és ezzel együtt agresszívabb lett a médiatartalom is az utóbbi időszakban. A médiában az erőszak minden korosztály számára, akaratlanul is érzékelhető. Az erőszak minden médiumban, minden műfajban jelen van, még az animációs filmekben is. Elterjedt az események sokkolóbb, harsányabb, mind naturálisabb, mind gyakoribb megjelenítése. Ugyanakkor a meghatározott feltételek mellett megengedhető erőszaktartalom akár szórakoztató is lehet, szükségtelen kiemelés, naturális ábrázolás nélkül.

A válaszadók szerint a fogyasztók leginkább a televízióban, illetve az interneten, legkevésbé a rádióban és a print médiában–az újságokban–találkoznak erőszakkal. Álláspontjuk szerint az erőszak az interneten éppen annyi, illetve több mint a való életben, a televízióban éppen annyi, míg a rádióban és az újságokban annyi, illetve kevesebb, mint a mindennapokban. A világhálón jellemzően az internetes videókban találkozni erőszakkal. A népszerű internetes hírportálokat valamennyire, illetve kifejezetten erőszakosnak ítélték, a közösségi oldalakat pedig jellemzően, a humoros, vagy vicc oldalakat pedig inkább nem találták erőszakosnak. A televízióban a híradókat, hírműsorokat tartották a legerőszakosabbnak, legzavaróbbnak pedig a fizikai erőszak képi megjelenítését. A válaszadók szerint a legtöbb erőszakkal a hírműsorokban lehet találkozni, ahol az erőszak mind intenzívebb megjelenése öncélúan a nézettség növelésére irányul. A rádióban is a hírműsorokat ítélték a legerőszakosabbaknak, itt a verbális erőszakot zavarónak, a reklámot titulálták viszont a legkevésbé zavarónak. Az újságok vonatkozásában a bűnügyi és a külpolitikai beszámolókat nagymértékben erőszakosnak minősítették, legzavaróbbnak a megfogalmazott erőszakot és a fizikai erőszak képi megjelenítését, legkevésbé a reklámot találták zavarónak.

Az erőszak legáltalánosabb formájának minden esetben – a rádió értelemszerűen kivételével - a képi megjelenítést, ezen belül legártalmasabbnak a fizikai erőszak képi megjelenítését tekintették. A megkérdezettek többsége zavarónak tekinti a verbális erőszakot, mind a televízióban és a rádióban - a beszélgetős műsorokban, a dalszövegekben is –, továbbá az internetes videókban. A verbális erőszak körébe sorolták a veszekedést, a kiabálást, a hangos, indulatos és trágár beszédet, a közéleti szereplők agresszív vélemény-nyilvánítását, politikai vitaműsorokban a műsorvezetők provokatív, indulatgerjesztő viselkedését; egyes szórakoztató műsorokban pedig a személyiséget sértő, megalázó ábrázolást, az ilyen minősítést. Zavarónak találták ezen felül a hangeffektusokat (robbanás, lövöldözés, verekedés, dulakodás zaja). A reklámot mind a televízióban, mind az online felületeken zavarónak tekintik, ha termékvásárlásra akar kikényszeríteni, illetve, ha két hír között kerül elhelyezésre és így a reklám megtekintésére akar kényszeríteni. Erőszakosnak ítélik a reklámok gyakori ismétlését, a film és a reklám közötti erőteljes hangerőváltozást, online tartalom esetében a kattintással kéretlenül, váratlanul megjelenő reklámot is.

A megkérdezettek egyértelműen megkülönböztethetőnek és megkülönböztetendőnek tekintik a valós, illetve a fiktív erőszakos tartalmat. A médiafogyasztási szokások alapján – döntően a televízióban és az interneten – legtöbben a fiktív erőszakkal találkoznak. A fogyasztóban jellemzően a valós, tehát nem fiktív erőszak rögzül.

A megkérdezettek szerint tudatosítani kell a fogyasztókban, hogy a fiktív tartalom nem azonos a valósággal, nem azt tükrözi. Aggályosnak tekintik, hogy sokan, főleg a kisebb gyermekek nem tudják megkülönböztetni a fikciót a valóságtól, hiszen a fizikai erőszak képi megjelenítése még fiktív tartalom esetében is kifejezetten zavaró. Úgy ítélik meg, hogy a naturálisabb ábrázolású híreket, az agresszív tartalmú műsorelőzeteseket – amelyek főleg a gyakran érintett idősebbekre vannak negatív hatással –, csak fő műsoridőn kívül lehet indokolt bemutatni.

A médiaerőszak a megkérdezettek szerint sokféle hatást válthat ki a fogyasztókból. Mindenekelőtt erőteljes érzelmi reakciót, különösen a fizikai erőszak, a kegyetlenkedés, a brutalitás, a kényszerítés naturális ábrázolású képei esetében, hiszen még előzetes figyelemfelhívás mellett sem lehet mindig megfelelően felkészülni a sokkoló tartalomra, az ember ráadásul óhatatlanul beleélheti magát az érintettek helyzetébe. A legmegviselőbbnek sokan a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás bemutatását tekintik. A valós erőszak megterhelőbb, nehezen feldolgozható, nyugtalanító, félelemkeltő, nyomasztó, idegesítő, megbotránkoztató hatása direktebb, erőteljesebb, mint a fiktív erőszaké. Akkor lehet indokolt a valós erőszak megjelenítése, ha a valóságot képezi le, illetve ha olyan aktuális, hazai, helyi információhoz kapcsolódik, ami a fogyasztót, környezetét érintheti. A megkérdezettek a nagymértékű erőszakot károsnak, feleslegesnek tartják, az azzal járó legfőbb veszélyt abban látják, hogy az viselkedésmintául szolgálhat. A megkérdezettek többsége szerint a balesetekről szóló tényszerű, részletes és ismétlő híradós tudósítás is képes ilyen heves emocionális reakció kiváltására.

A médiafogyasztók megtanulták kezelni, egyszerű módon elkerülni a zavaróan erőszakos tartalmakat– tudva,  hogy a készülék kikapcsolásával sem lehet teljes mértékben elkerülni ezeket. A felmérésben részt vevők szerint ugyanakkor a fogyasztói tolerancia is változott, magasabbra került az ingerküszöb. Sokan kevésbé érzékenyek az agresszióra, immunissá, közönyössé váltak vele szemben. A megkérdezettek azt is tapasztalták, hogy az erőszak utáni fogyasztói igény is megnövekedett, az erőszakos tartalmat sokan izgalmasnak, szórakoztatónak is tartják. A fiktív erőszakot többen kifejezetten kedvelik is, hiszen az nem jár maradandó káros hatással. Az erőszak prevenciós célt is szolgálhat; elrettenthet káros cselekedetektől, körültekintőbbé, óvatosabbá tehet, felhívhat veszélyek, kockázatok felismerésére, elkerülésére, védekezésre, összefogásra. Az erőszakhoz többen társítottak pozitív hatást is: az erőszak megtaníthat értékelni azt, hogy jó helyzetben, erőszakmentes környezetben vagyunk, amit meg kell becsülni és tudatosan meg kell őrizni.

A nyilatkozók úgy látják, hogy a médiaerőszakkal szemben kétségkívül a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. A káros hatás az életkor előrehaladtával, felnőtt korban, csökken, majd idősebb korban ismét intenzívebbé válik.

A megkérdezettek – különösen a kiskorúakkal egy háztartásban élők – szerint a gyerekek könnyen hozzáférnek a médiaeszközökhöz és korán elsajátítják a megfelelő ismereteket, készségeket, később a szüleiket meghaladó szinten használják a médiát, az internetet. Akár néhány éves korban rendszeres médiafogyasztóvá válhatnak. A gyermek tévézés és internetezés közben rendszeresen találkozik erőszakos tartalommal, hiszen sokszor olyan időpontban is bemutatnak valódi agressziót, amikor sok gyermek ül a képernyő előtt, ráadásul a gyerekműsorok is közvetítenek erőszakos tartalmakat. A fiatalkorúak médiahasználatára az önállóság jellemző. Leginkább filmeket töltenek le, rendszeresen látogatnak közösségi oldalakat; itt sokszor 8-10 évesen profilt hoznak létre – akár szülői segítséggel. A gyermeket nevelő felnőttek a televíziót tekintik a legveszélyesebb médiumnak. Sokak szerint az erőszakos film, videojáték fokozza az agresszivitást. A médiában erőszakos tartalommal találkozásnak való kitettség tekintetében nem érzékelnek különbséget az egyes napszakok között. A válaszadók szerint a legfőbb aggály az, hogy a médiaerőszak alapvetően befolyásolhatja a gyerekek hangulatát, biztonságérzetét, gondolkodás- és viselkedésmódját (erőszakosság, türelmetlenség, indulatosság, szorongás stb.), veszélyeztetheti a lelkivilágát. A túlzott erőszak káros a személyiségre, annak a feldolgozása megterhelő, sok esetben lehetetlen feladat a gyermek számára. Komoly veszélyt jelent szerintük, hogy a gyerek is immunissá válhat az erőszakkal szemben; a médiaerőszak akaratlanul is rögzülő mintát szolgáltathat.

A megkérdezettek szerint sok szülő nincs tisztában a médiafogyasztással járó kockázatokkal, gyermekének helyzetét, saját szerepét és felelősségét nem méri fel kellően reálisan; döntései mögött nincs fogyasztói tudatosság. Sok szülő szerint gyermeke tisztában van azzal, milyen médiatartalmakat fogyaszt, és milyet fogyaszthat „büntetlenül”. A szülők sokszor túlzottan jóhiszeműek, feltételezik gyerekeik normakövető magatartását. Vannak, akik a tévét „bébiszitterként” kezelve kihasználják azt a helyzetet, hogy a gyermekeket lekötik a gyermekműsorok. Többen betartják a korhatár-jelzéseket, vagy csak bizonyos feltételekkel engedik használni a médiát. Vannak, akik a médiahasználat korlátozását, tiltását hatékony büntető-nevelő eszköznek tekintik. Akad, aki az internetes keresők naplófájljainak áttekintésével követi gyermeke fogyasztási szokásait.

A médiaerőszak elleni védekezésként legtöbben kikapcsolják a televíziót, számítógépet, vagy rádiót. Kevesebben vannak, akik a média minden olyan formáját kerülik, ahol erőszakos tartalmakkal találkozhatnak. A többség nem tesz direkt intézkedést a gyerek médiafogyasztásának kontrollálása érdekében. Többségük hallott televíziós vagy internetes tartalmak korlátozását, blokkolását lehetővé tevő eszközről, szoftverről, kétharmaduk nem használ(t), egyötödük még nem használt, egytizedük jelenleg is használ ilyet. A korlátozás lehetőségével élők többnyire internetes szűrőszoftvert, a weboldalak letiltásának módszerét; kevesebben a televízió szűrőprogramját vagy eszközét veszi igénybe. A gyermekkel kevesen tévéznek, interneteznek együtt. Akik ezt teszik, rendszeresen meg is beszélik a tartalmat a gyermekkel.

A válaszadók szerint elsődlegesen a szülők és a család feladata a gyermekek védelme a médiaerőszak káros hatásaitól. Sokuk szerint a gyerek és a szülő közötti bizalom megteremtése a kulcskérdés. Szintén sokan vannak, akik szerint az iskolában kellene elsajátítani a médiával kapcsolatos ismereteket, a különböző eszközök használatának módjait és kockázatait, a védekezés lehetséges módjait. Indokoltnak érzik, hogy megfelelő intézmények helyszínt és alkalmakat biztosítsanak arra, hogy a gyerekek megbeszélhessék egymás között a médiával, az agresszív tartalommal kapcsolatos tapasztalataikat, érzéseiket. Fontos, hogy a gyerekben tudatosodjék az, hogy a fiktív erőszak nem azonos a valósággal. Sokan erőteljesebb szelekciót várnának a csatornáktól, leginkább az műsorok időpontjára vonatkozóan. Sokak szerint korlátozni kell az erőszakos és a szexuális jellegű tartalmak mennyiségét; tiltani kellene a naturális ábrázolású erőszakos tartalmú hírek bemutatását fő műsoridőben. Többen, akik tényleges szabályozási környezettel nincsenek tisztában, hiányolják a szigorúbb szabályozást.

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a több korosztályt képviselő a válaszadók szerint a gyermekek valóban kiszolgáltatottak a médiaerőszaknak, de csak feltételesen. Egységes a vélemény a tekintetben, hogy a gyermeknek a médiaerőszakkal szembeni megvédését – távlatokban pedig a gyermek tudatos, érett felnőtt médiafogyasztóvá nevelését – csak közös erőfeszítéssel, családi, iskolai összefogással és megfelelő szabályozó- ellenőrző tevékenységgel lehet elérni.